Naplemente

Cím: Naplemente
Páros: Baekyeol - Baekhyun szemszög
Műfaj: romantikus

     A nap utolsó sugarai lassan kúsztak végig a már félig homályba fedett égbolt területén, mesés látványt tárva a romantikus lelkek elé, akik néha ölni tudtak volna egy-egy bensőséges pillanatért a naplemente által alkotott harmonikus varázs színfoltjainak megvilágításában. Byun Baekhyun is ezt a csapatot részesítette javarészt előnyben, lehetetlenül érzelgős lélekkel rendelkezett, ez azonban nem zárta ki férfias határozottságát, az edzőtermekben eltöltött hasznos órákat – az ehhez társuló eredményeket és természetesen a félelmetes külsőt, amivel megáldotta őt a sors; egy igazi férfiként…

     …

     Ugyan, kit akarunk áltatni? A felsorolt dolgok egyike sem illett Byun Baekhyun az idők során már teljesen kiforrott személyiségére. Csökönyös fiú volt, bármit is vett a fejébe, azt egytől egyig meg is valósította, rossz szokásaihoz pedig a tökéletesített befolyásoló készsége is társult, ahogy precízen kidolgozott módszerekkel vette rá kortársait, hogy hódoljanak be akaratának, teljesítsék az ő fejében már alaposan végigvezetett gondolatmeneteket. Baekhyun vezető egyéniségként volt jelen a gimnáziumi elit élet csoportosulásában, s habár a modernkor hozta atrocitások és előítéletek folyamán különböző klikkek ütötték fel a fejüket az iskolán belül, nem létezett diák, aki ne ismerte volna őt. Mégis minden rossz tulajdonsága ellenére helyén volt a szíve, szeretett másokon segíteni, mondhatni már a lételeme volt a fontoskodás, ezzel szemben a mosolyát a legrosszabb napjain sem felejtette otthon, olyan tanuló ne lett volna az intézményben, aki akár egyszer is látta csüggedni a fiút.

     És hogy ki volt az a Park Chanyeol? Egy csendes, visszahúzódó diák, akinek a létezéséről csaknem senki sem tudott, jelenlétét egyik könyv sem regélte volna el, abszolút elhanyagolható karaktert alakított az életben megvívott mindennapos harcokban, ahol a nap végén nem számított, hogy szép vagy csúnya, okos vagy buta, fekete vagy fehér bőrű; egy közös tényező ott dobogott mindannyiuk testében: érző, szeretetre vágyó szív.

     És igen. Byun Baekhyun megtalálta benne azt, ami után már egészen pici korától kezdve kutatott, és azon is túl, mikor ugyanis már rájött, hogy ő cseppet sem a világ által elfogadott normák alapján lett megteremtve a normálisság küszöbén. Hogy a mi a normális? Az bizony relatív fogalom.

– Miért pont én, Baekhyun? Mikor annyi másik ember közül is választhattál volna… – hangzott el a fontos kérdés Park Chanyeol szájából, amint a lenyugvó nap távozó sugarainak össztáncát figyelte a félig már sötétbe borított égbolton.

– Mert te te vagy, Chanyeol. Miért lenne szükségem annyi másik emberre, ha téged is megkaphatlak? – felelt kérdéssel a kérdésre, kissé talán túlságosan is szórakozott hangnemben a másik. Elérkezettnek találta a pillanatot, hogy újdonsült kedvesére tekintsen, s ismételten megcsodálhassa annak férfias vonásokkal megáldott arcát az egyre sötétülő homályban.

– Mintha én akkora nagy világszenzáció lennék… – dünnyögte inkább csak magának a csendesebbik fiú, tekintetével kitartóan pásztázta a távolban még felbukkanó narancssárgás foltot.

– Az vagy, Chanyeol – Baekhyun hosszúkás ujjai a hidegtől reszketve a nála magasabb fiú álla alá nyúltak, kényszerítve ezzel a fiatalabbat, hogy végre felé nézzen. – És tudod miért? Mert egyáltalán nem vagy az. Nem hagyod magad elveszni a mai fiatalok sablonos útvesztőjében, és ez tesz téged igazán különlegessé, a láthatatlanságod tesz téged igazán figyelemfelkeltővé; számomra legalábbis – suttogta elhalóan az apró szavakat, melyek azonban akkora méreteket öltöttek, hogy Chanyeol szíve hatalmasat dobbant a hatásukra, szemeit már-már ösztönösen hunyta le a testén végigsöprő jóleső borzongási impulzusoktól.

     Baekhyun könnyedén hajolt közelebb a társához, hogy eltüntesse azt a parányi kis távolságot, ami még a levegőt is közéjük préselte. Ajkai lágyan érintkeztek a másik kiszáradt párnáival, lassan, megfontoltan mozdította őket a találkozásuk utáni pillanatokban, hogy a világ egyik legédesebb csókjában részesíthesse kedvesét. A magas fiú azonban gyorsan átvette tőle az irányítás jogát – mint ahogy ez általában lenni szokott, egyik kezét a társa arcához emelte, végigsimított annak selymesen puha bőrén, miközben nyelveik érzékien gabalyodtak össze egymás szájában, és lejtettek végül egy végtelenül szenvedélyes táncot, amelybe mindkét fiú lelke beleremegett… Csaknem szárnyra kapott az őket körbeölelő boldogságtól.